Igazgatói intő

Image for this story

Kedves Barátaim! 
  
Olyannyira szélsebes tempóban közeledik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, hogy holnap, azaz csütörtökön el is kezdődik a programcunami. 
A levél tárgyában az intő szerepel, amiről a legtöbbünknek nincsenek jó emlékei (vagy legalábbis jobb adni, mint kapni), ám a szándékom – a leplezetlen figyelemfelkeltés mellett – segítő: ajánlok pár programot, amelyek szerintem kihagyhatatlanok az idei fesztiválon. Rengeteg minden lesz az előttünk álló hét során, így napi két program kiemelésére korlátoztam magam. Ez az ajánló első része: szombatig tart, a következőben a Friss Hús második felének programjait szedem majd össze.
Természetesen a felsoroltakon kívül is mindegyik eseményre várlak szeretettel – remélem, minél többször látjuk egymást (és a szuper filmeket) az ide Friss Húson! 

PROGRAMTÁBLA

Csütörtök 05.29. 

18.30 Mégis kinek az ötlete? 

Ha te is elveszettnek érzed néha magad abban, hogy hol végződik a te munkád és hol kezdődik az AI-é, mennyire vagyunk kiszolgáltatva a szoftvereknek, illetve ennek az egésznek milyen jogi aspektusai vannak, a Puskin kávézóban megpróbálunk ehhez támpontokat adni Lábody Péterrel, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökhelyettesével. 

https://frisshusbudapest.com/blocks/show/megis_kinek_az_otlete
  
20.30 Weirdcore filmek 

A Friss Húsnál nagyon szeretjük a bátor filmeket, és azt sem bánjuk, ha időnként ezek valóban feszegetik a határokat a túlburjánzó kreativitással és hajmeresztő ötletekkel. A Weirdcore-filmekben az a jó, hogy ha nem tetszenek, unatkozni akkor sem fogsz – sőt mi több, vitába szállhatsz a kurátorral, Dezső Bálinttal. 

https://frisshusbudapest.com/filmek/weirdcore.html

Péntek 05.30.

17.30 Stories from the Edge: Német rövidfilmek

Berlin legmenőbb rövidfilmfesztiváljával, az Interfilmmel együtt állítottuk össze a legfrissebb német filmek szelekcióját, hogy a Puskin moziban a budapesti közönség is megcsodálhassa őket, szóval ha rég nem találkoztál WC papírra készített Oscar shortlistes animációval vagy egy jóízű szerb káromkodással, akkor irány a német rövidfilmes válogatás a Friss Húson! 

https://frisshusbudapest.com/filmek/long_story_short.html
  
19.00 Beavatás: Nemzetközi Versenyfilmek I. 

Idén újragondoltuk a nemzetközi programunk válogatását. Szerettünk volna még egy réteget tenni az amúgy is izgalmas filmekre, hogy különleges látásmóddal bíró filmeseket és művészeket kértünk meg, hogy válogassák ki a számukra legérdekesebb filmeket. Pénteken Reisz Gábor szelekciójával kezdjük a sort, a következő napokban pedig Péterfy Bori, Buda Flóra Anna és Beton Hofi mutatják meg kedvenc rövidfilmjeiket.

https://frisshusbudapest.com/filmek/nemzetkozi_versenyfilmek_i.html

Szombat 05.30.

Oké, szombaton muszáj lesz csalnom, mert annyi jó program van, hogy képtelen vagyok kettőre korlátozni magam

15.00 Röviden-tömören? KAB-filmelemzés

Sokunk imádott-rettegett professzora, Kovács András Bálint a Friss Húsra látogat, hogy nyilvánosan, kockáról-kockára elemezzen egy rövidfilmet. Aki végigüli a világhírű filmtudós előadását, két dolgot is biztosan érez majd a végén: 1. Hogy sokkal többet tud a filmekről, mint eddig. 2. Hogy semmit nem tud a filmekről. 

https://frisshusbudapest.com/blocks/show/klasszikus_film_sprint
  
17.00 Természetellenes szelekció: a Casting valóságshow

Bartsch Kata és Lányi Eszter a Friss Csillagok (Bukovszky Orsi és Pigler Emi) bevonásával igyekszik modellezni, mi is olyan nehéz a castingban – és úgy általában a színészkedésben. A nevetés garantált, a sírás opcionális.   

https://frisshusbudapest.com/blocks/show/klasszikus_film_sprint_vetites
  
23.00 Friss Hús-buli a Heavyben 

Ehhez nem kell különösebb kommentárt fűznöm, legfeljebb annyit, hogy annak ellenére is gyertek, hogy én is DJ-zni fogok. 

https://frisshusbudapest.com/filmek/friss_hus_official_buli.html
  
Deák Dániel
fesztiváligazgató