Fogalmam sincs, mennyi ebben az akaratlan szándék/véletlen együttállás, de ez az egyik legpontosabb film a quiet quitting lélektanáról, avagy pontosan ismerem az érzést, amikor a zív-agresszív seggarc főnöködet, a képmutató légkört meg a szerepjátszást képtelen vagy tovább elviselni, de túl kényelmes/beszari/lusta vagy lelépni, szóval abban a nyolc órában keményen tartod a pokerarcot és végtelenül illedelmes vagy, csak épp még egy lapáttal ráteszel a beleszarásra, sőt, mivel felmondani ugye nem akarsz (= nem mersz, csak nem vallod be magadnak), de azért titkoban ugye mégiscsak minden porcikáddal arra vágysz, hogy valahogy szabadulj ebből a langymeleg trutymóból, egy ponton már nemcsak a feladatokba szarsz bele, de elkezded félig tudatosan, félig ösztönösen (=magadnak soha be nem vallva) finoman szabotálni a munkádat, hátha végre kibasznak és akkor kész helyzet elé leszel állítva meg másokat okolhatsz és mártírkodhatsz, hogy mindent megtettél, de hátezvan. Átéltem ezt én is nem egyszer különféle multiknál, szóval nagyon pontosan értettem a csajt, csak ugye itt nem színes táblázatokról meg értelmetlen riportokról, hanem mégiscsak egy kisgyerekről van szó, úgyhogy ha jól sejtem, az alkotók itt egyáltalán nem a quiet quitting pszichológiáját célozták be valami kurva erős példázattal, hanem görbe tükrört akartak tartani bizonyos kizsákmányoló hatalmi dinamikáknak (főnök-beosztott, szülő-gyerek, férfi-nő, tanár-diák, elég sok, sőt, túl sok irány van), de ezek a vonalai a filmnek velem nem rezonáltak igazán, ahogy nem veszem be azt sem, hogy ez a lány ilyen naiva/mártír, bármennyire is erre terelnének, ellenben azzal a szépen felmutatott purgatóriummal nagyon is mentem, amikor felvállasz egy szerepet, de utálod, csak gyáva vagy bevallalni magadnak/még kevés az önismereted, ezért önkéntelenül rombolsz, hátha. Ráadásul volt egy olyan főnököm, mint Polgár Csaba karaktere, mármint nem úgy nézett ki, de úgy próbált viselkedni, mintha mindig ő tenne szívességet nekem és egyszer full komolyan azt mondta, "nahát, Zolikám, nem is vagy olyan hülye, mint amilyennek tűnsz", na akkor kellett volna átnyúlni az asztalán, megfogni a nyakkendőjét és két kurva flipchart mágnest lenyomni a torkán, de én inkább csak direkt rossz számokat írtam a Q3 összegzőbe, aztán egész délután Honfoglalóztam a sorstársaimmal, meg ötven perces kávészünetre mentünk, szóval lehet én már akkor ilyen sztereotíp zív GenZ voltam, amikor ők még meg se születtek. Amúgy a legviccesebb az egészben, hogy soha nem rúgtak ki ezekről a multis helyekről, inkább kiszervezték meg átszervezték a munkát addig a pontig, hogy végül tényleg én jöttem el és ezért soha nem kellett kicsi gyerekek életét kockáztatnom, sőt, még egy egeret se vágtam földhöz. Ennyire dermesztően jól működik a kapitalizmus.