Vannak azok a dokumentumfilmek, amelyek rengeteg munkával, kizárólag archív felvételekből lesznek összerakva. Itt is ez van, de a válogatást és a vágást az tette még bonyolultabbá, hogy szinte végig korabeli jazz szól (és sokszor látjuk is az előadókat) a jelenetek alatt. Így ez a két és fél óra egy monstre jazzkoncert szerkezetét követi, vagyis nincs linearitás, hurkok, kitérők, visszatérő témák színesítik a gazdag anyagot. Nem öncélú bravúrkodás ez, hiszen egy ponton kiderül, hogyan keveredett bele Louis Armstrong (Satchmo) a kongói válságba.

Lumumba volt a független Kongó első elnöke, őt puccsolták majd ölték meg - ezt a sztorit helyezi a hidegháború bonyolult szövedékébe a film. Nem egyszerű átlátni a politikai machinációkon, a rengeteg aktor különböző érdekein (a gyarmatosító belgák, az urángyár, a szovjetek, az amerikaiak, Malcolm X és Fidel Castro, Mobutu, bérgyilkosok). Ilyen összetettségű eseményekhez remekül zol a zeneileg összetett soundtrack.